A Magyar Zeneszerzők Egyesülete 15. alkalommal ítélte oda a klasszikus magyar zeneszerzőről elnevezett Istvánffy Benedek-díjat, amelyet évente egy 40. évét még be nem töltött zeneszerzőnek az előző évben bemutatott komolyzenei művéért adományoz az egyesület elnöksége. Erős mezőnyben Virágh András Gábor Femme fatale 2200111XXG című egyfelvonásos operája nyerte el az Istvánffy Benedek-díjat. Az elismerést Hollós Máté, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke nyújtotta át.
Virágh András Gábor 2010 májusa óta a budapesti Szent István Bazilika orgonaművésze. 2013 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés DLA programjának hallgatója, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója, formatan és analízist, valamint zeneelméletet tanít. Eddigi szakmai tevékenységét két hazai orgona-, valamint három hazai, illetve három nemzetközi zeneszerzés versenygyőzelem fémjelzi. 2011-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki. Zeneszerzés szakon 2013-ban diplomázott Fekete Gyula osztályában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, valamint ugyanebben az évben az Aurora Musis Amica alapítvány, valamint a Magyar Művészeti Akadémia zeneszerzői díját vehette át. 2014 óta kompozícióit a németországi Ostinato Musikverlag jelenteti meg. Az alábbiakban közöljük azt az interjút,. amelyet Bokor Gabriella készített az Istvánffy-díjjal frissen kitüntetett zeneszerzővel.
– Többször beszélgettünk már, tudom, hogy sokféle műfajban komponálsz, de operáról még soha nem esett szó. Nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy operát írnál.
– Amíg a felkérést nem kaptam, addig én sem. Persze maga az opera korábban is érdekelt, nagyon szeretem a szélsőségeit, igaz, nekem minden műfajban fontos, hogy az érzelmek széles skálája jelen legyen. 2013 végén a volt főtárgy tanárom, Fekete Gyula tanár úr hívta fel a figyelmemet egy kiírásra, ahol a tavalyi, zeneakadémiai operavizsgára lehetett jelentkezni egy 18-20 perces kisoperával. Négy témakört adtak meg: horror, thriller, western, és sci-fi. Nekem azonnal egyértelmű volt, hogy a sci-fit választom. Bíztam benne, hogy űrlények szerepelnek majd a történetben, és így is lett!
– Szereted a sci-fit?
– Nagyon, bár most nincs túl sok időm olvasni, de mindig is sokat álmodoztam az űrről. Már gyerekkoromban is sokkal jobban vonzottak a transzcendentális dolgok, mint a földiek.
– Tehát eldöntötted, hogy sci-fi operát komponálsz. Ezután elkezdtél szövegírót keresni?
– Beszélgettünk az opera szakosok rendezőt-tanárával, Almási-Tóth Andrással, és megkérdeztem, lenne-e kedve megírni a szöveget. Kicsit gondolkodott, aztán elvállalta. Megbeszéltük, mennyi időre van szüksége, és mikor minden szereplőt kiválasztottak, és a szövegkönyv is elkészült, volt néhány hetem arra, hogy megzenésítsem.
– Addig, amíg nem kaptad a kezedbe a szövegkönyvet, nem is foglalkoztál a zenével?
– Egy atmoszférát elképzeltem, azt reméltem, hogy az űrben fog játszódni. És bejött! Kicsit tragikomikus a történet, két főszereplője van, két űrlénynek kinéző teremtmény, FF22 és FF 23, akiket Gheorghita Orsolya és Bernáth Éva formált meg. Nekem tehát két énekhangra, és egy Mozart méretű zenekarra kellett írnom. A történet arról szól, hogy ez a két lény keresi a földlakókat, keresi „a” férfit. Találnak is párt maguknak – őket táncosok alakítják – később viszont összevesznek az egyik fiún, tehát megvan a konfliktus. Összeverekednek, és végül a két űrlény agyoncsapja egymást.
– Nem egy hétköznapi történet…
– Nagyon szellemes, sokat nevettem rajta, és nagyon jó volt megzenésíteni! Rendkívül zenei volt ugyanis a szöveg, könnyű volt rá írni, mert sok olyan szó, szókapcsolat, és gesztus volt benne, amit kiválóan meg lehet formálni zeneileg.
– Ez volt az első operai kompozíciód. Mi volt a munkamódszer?
– Többször végigolvastam a szöveget, és megtanultam az első betűtől az utolsóig – egyébként mindig ezt csinálom. Azért tanulom meg, hogy ha épp nincs előttem a szövegkönyv – mert például a villamoson utazom –, akkor is dolgozzon bennem, legalább a háttérben, ez nagyon fontos. Hetekig csak olvasgattam, és szinte magától kialakult a forma, kialakultak az egységek, a karakterek, hogy hol lesznek az áriák, hogy a recitativok, stb…
– Fontos volt, hogy tudd, kik a szereplők? Vagyis az ő hangjukra írtál?
– Olyannyira, hogy többször elhívtak koncertekre, és akkor pontosan hallottam, hogy Orsolyának hol szól a legjobban a hangja, Évinek hol csillog legszebben, úgyhogy többszöri benyomások alapján komponáltam.
– Kedvet kaptál, hogy folytasd, és újabb operát írj?
– Ha lenne rá lehetőségem, határozottan igent mondanék.
– Melyik az az opera, amelyik a legközelebb áll a szívedhez?
– A Bartók Kékszakállú, ez egyértelmű. Nyilván elfogult vagyok, de azt hiszem, Bartókkal szemben mindez nem szégyen.